Egyél jókat New Yorkban

kaja logoNem kell túl nyitott szemmel járnod az utcákat ahhoz, hogy észrevedd, milyen sokszínű ez a város. New York még túl fiatal ahhoz, hogy levetkőzze a bevándorló európaiak hagyatékait, ez pedig a helyi konyhakultúrában is erősen érződik. Szinte minden jelentős európai ételt megtalálni a város éttermeiben, pékségeiben vagy cukrászdáiban, de kora ellenére a New Yorknak már van számos saját különlegessége is.

 

Kilenc kaja, amit feltétlen kóstolj meg

 

Bagel

Bagel

Egy tipikus New York-i reggeli kihagyhatatlan eleme ez a – formáját tekintve lyukas fánkra hasonlító – kenyérféle. A bágelt a lengyel zsidó bevándorlók tették népszerűvé a városban, a gyűrűforma oka, hogy korábban botra fűzve árulták. A városban bármely kisbolt, pékség vagy reggeliző polcán megtalálod. Ízesítését tekintve a mákostól a pirított hagymásig végtelen a kínálat, hasonlóan a krémekhez, amit szokás enni hozzá.

 

Sajttorta

New York-i sajttortaAz igazi New York-i stílusú sajttorta jellemzője, hogy vékony keksztésztán áll, állaga merev, de krémes, teteje pedig a peremen belül tükörsima. Erre a kiadós desszertre könnyen rátalálsz majd a város cukrászdáiban, kávézóiban. Onnan tudod, hogy hamisítatlan helyi sajttortát eszel, hogy azt mindig krémsajtból készítik. Ezt a fajtát egyébiránt a világon bárhol New York-i sajttortaként ismerik.

 

Pizza

new york-i stílusú pizzaA város és a pizza kapcsolata 1905-ben indult, amikor egy olasz bevándorló, Gennaro Lombardi megnyitotta az Egyesült Államok első pizzériáját Little Italy területén. Ez az olasz eredetű étel hamar népszerű lett, és az évek alatt a város saját ízlésére formálta. A New York-i stílusú pizza különlegessége, hogy jellemzően félbehajtva fogyasztják. Ennek oka, hogy a nagy szeletekben árult pizza tisztája rendkívül vékony és rugalmas, míg pereme általában száraz és törékeny.

 

Fekete-fehér süti

fekete és fehér sütiA fekete-fehér süti (vagy fél és fél süti, esetleg B&W  cookie) egy pofonegyszerű, ám nagyon kedvelt édesség. A közbeszédben sokszor csak New York-i snackként emlegetett süti a városon kívül kevés helyen népszerű. Tésztája puha, omlós és piskóta szerű, erre jön a vanilliás és a csokoládés fondant. Úgy tartják, az élvezeti értéke akkor a legjobb, ha a két oldalt egyszerre eszed.

 

Eggs Benedict

Benedict-féle tojásAz amerikai reggelik fontos eleme a tojás. Rengetegféleképpen készítik, az Eggs Benedict pedig a bonyolultabbak közül való. A történet szerint eredete egy Benedict nevű brókerhez köthető, aki 1894-ben besétált az ötödik sugárúton álló Waldorf Hotelbe, és vajas pirítóst rendelt buggyantott tojással, sült szalonnával, holland szósszal leöntve; abban a reményben, hogy az majd elmulasztja gyötrő másnaposságát. A különös kombináció másnap már az uzsonnák között volt az étlapon, annyi változással, hogy a pirítós helyére angol muffin került, és a szalonnát sonka váltotta. Így volt vagy sem, a Bendict-féle tojás máig kedvelt reggelinek számít itt, és talán sehol máshol nem készítik jobban.



 

Pastrami

pastrami szendvicsA New York-i delikáteszek kínálatának éke a pastrami szendvics. A pastrami is az európai bevándorlókkal ért New Yorkba. A legvalószínűbb teória szerint zsidó bevándorlók hozták magukkal a receptet, melynek lényege, hogy a húst – fagyasztó eszköz híján – különféle nedves is illetve száraz sós pácokkal kezelték, gőzölték, majd fűszerekkel bevonva levegőn szárították, végül füstölték. A New York-ban elterjedt szendvics esetén a vékonyra szeletelt húst kenyérbe tömik, és mustárral, valamint ecetes uborkával árulják. A húsban nagyon gazdag szendvicset a városban hidegen fogyasztják. Két legnevesebb készítője a Carnegie Deli és a Katz’s Deli. Előbbi vékonyra szeletelt hússal, utóbbi vastagabb hússzeletekkel töltött szendvicset árul.

 

Waldorf-saláta

Waldorf salátaHa a fentieknél könnyebb helyi ételeket is kipróbálnál, ne hagyd ki a Waldorf-salátát. A New York-i kaják közül tán ennek a legpontosabb az eredete: a Waldorf Hotel méltán híres főpincére, Oscar Tschirky az 1800-as évek végén találta ki ezt a vegyítést, amit 1896-ban kiadott szakácskönyvébe is beválogatott. A salátába jellemzően almát, szárzellert és citromot tesznek, krémes a tejszíntől és a majonéztől lesz. Bár az eredeti receptben nem szerepelt, ma már kihagyhatatlan eleme a dióbél. Ezen felül kerülhet bele sokféle gyümölcs is, sőt, pirított csirkemellet is szoktak bele aprítani.

 

Manhattani kagylóleves

Manhattani kagylólevesA kagylóleves még az első telepesekkel jött Amerikába. Az étel lényegében a halászlé amerikai megfelelője, mely legfőbb jellemzője, hogy tartalmas és sűrű. Legtöbb fajtájában a kagyló, a burgonya és a különféle zöldségek, például zeller az alapvető hozzávalók, a manhattani kagylóleves néven ismert változat különlegessége pedig, hogy tejszín helyett paradicsommal készül. Ez adja piros színét és jellegzetes ízét. Ezt a készítési módot egyes források a portugál, mások az olasz bevándorlóktól eredeztetik. Annyi biztos mindössze, hogy New Yorkban már bő száz éve így fogyasztják.

 

Hamburger

hamburger new york-iA hamburger elődje a 19. századi kivándorlási hullám idején érkezett New Yorkba. A sózott, fűszerezett darált húst, melyet kenyérrel ettek (a tatárbifsztekhez nagyon hasonló) német területről jött hajósok hozták magukkal. Akkoriban legtöbbjük Hamburgból érkezett, ezért a városban hamburg steak néven árulták. Innen jött a két zsemle közé fogott változat neve. Nem tipikusan helyi étel, a köztudatban mégis amerikai kajaként él, abban pedig, hogy az egész világon ismert lett, New Yorknak valóban sok szerep jutott. Hamburgerezőt bárhol találsz a városban, ez itt alapétel.


 

Hol? Mennyiért?

Utcán

utcai kaja new yorkAz utcán étkezés egész népszerűnek mondható, különösen Manhattanben látni sokakat ilyen-olyan ételt majszolva sétálni. A kerület széles járdáin sűrűn állnak a különféle bódék, illetve mobil étkezdék. Utóbbiak az egyszerű gurulós kézikocsitól a hosszú furgonokig változó méretűek. Némelyek állandó helyen parkolnak, míg másokat mindig máshol bukkannak fel. A kínálat igen széles, a hotdogtól a gofrin át a különféle nemzeti ételekig szinte mindent megtalálsz – még magyar lángost is.

Egy hotdog vagy egy gyros három-négy dollár között mozog, de ha csak egy szelet pizzát ennél, azt két dollárból megoldhatod. A hét és tíz dolláros ársávban már kiadós menüket találsz az utcán.

 

Gyorskajáldák

mcdonalds new yorkAz Egyesült Államokról úgy tartják, a gyorskaják őshazája. Bár már a rómaiaknál is voltak készre sütött, utcán árult ételek, a fogalom modern kori megfelelője valóban az USA-ból eredeztethető. Mint érdekes átmenet az amerikai és az európai kultúra között, New York az első rangú éttermek mellett gyorsétkezdéből is óriási a kínálattal bír.

Az államban több mint tizenhétezer gyorsétkezde működik, azaz körülbelül minden ezerkétszázadik lakosra jut egy. Manhattanben ez az arány még meredekebb, a szigeten egymást érik a gyorsétterem-láncok üzletei. Az árak egyáltalán nem vészesek, általánosságban elmondható, hogy az azonos láncok a magyar áraknál kb. másfélszer drágábbak. Nem ritkán azonban egy kinti üzletben olcsóbban eheted ugyanazt.

 

Éttermek

new york étteremA New York-i étkezés nem merül ki a gyorsan elkészíthető, gyorsan fogyasztható junk foodokban. Az éttermi kultúra itt is épp oly kielégítő és színes, mint bármely világvárosban. Az egyszerű étkezdéktől a nemzeti konyhákon át a dizájn éttermekig óriási a kínálat. Az árak korrektek, egy nyugat-európai városait megjárt utazót itt nem érhet meglepetés etéren.

Ha ínyenc vagy és a Michelin csillagos éttermekre vadászol, itt könnyű dolgod lesz. New Yorknak hét háromcsillagos étterme van, de kétcsillagosból is öt, egycsillagosból pedig ötvenhárom. A gasztronómia csúcsait eheted végig itt, egyvalamit azonban ne felejts, ha felkapott helyet próbálnál ki, ez pedig az asztalfoglalás. Hiába érik egymást a menő éttermek, egy nyolcmilliós városban hamar megtelik mindegyik.

Borravaló: Mértékéről eltérő adatokat hallani, de a Time Out New York szerint a város éttermeiben tizenöt százalékot szokás adni.




Booking.com