Magyarok New Yorkban

New York történelme rövid, alig négyszáz éves. Ez a fiatal világváros rohamtempóban épült fel, és legalább ilyen gyorsan népesült be a különféle népek bevándorlóival, akik közt szép számmal voltak magyarok is. Róluk szól ez a menüpont.

 

New York-i magyarok

Azóta, hogy az 19. század második felében megkezdődött az európai kivándorlók tömeges tengeren túlra áramlása, a magyarság épp úgy fontos szereppel bír New York életében, mint sok más európai nép. Ez a lap New York-i magyarságról szól, az első kivándorlók korától napjainkig.

A lap folytatása

 

Magyar kötődésű helyek

Andre's CafeA New York-i magyarság, ezzel együtt a hozzá köthető intézmények, látnivalók szétszórva találhatóak meg a városban, leginkább Manhattanben. Az ilyen helyek legtöbbje Upper East Side északi végén, Yorkville-ben csoportosul. Itt volt egykor a Magyar Negyed, aminek mára kevés nyoma maradt.

A lap folytatása

 

Neves emigránsok

Bartók Béla New York (kis kép)Az elmúlt százötven évben nem volt olyan bevándorlási hullám, amelyből ne találnánk sikeressé lett magyarokat. New Yorkba települt építészek, üzletemberek és művészek vitték itt sokra szakterületükön. Köztük volt a huszadik század egyik legnevesebb fotósa, André Kertész; a médiamogul Pulitzer József és még sokan mások.

A lap folytatása

 

Kisfilmek a New York-i magyarságról

new york magyarok videóAz utóbbi években született néhány színvonalas alkotás, amely egyrészt történeti szempontból mutatja be a kivándorolt magyarság témáját, másrészt keresi a különböző korokban kitelepült magyarok motivációját is. Ezeket szedtük össze ezen a lapon.

A lap folytatása