New York-i látnivalók

Manhattan

NYCman

New York legmozgalmasabb, egyben tán legizgalmasabb kerülete egy sziget. A 87,5 négyzetkilométeren elterülő Manhattan 1,5 millió ember otthona, ők rengeteg turistával és vendégmunkással osztozkodnak rajta.

Az East River és a Hudson által határolt Manhattan építészetével és hangulatával vonzza magához utazók millióit minden évben. Az 1900-as évek elején itt nőttek a világ első felhőkarcolói, és ennek öröksége, hogy ma több száz méter magas épületek serege szorítja közre utcáit, sugárútjait, sajátos környezetet teremtve ezzel.
 

Amerikai Természettudományi Múzeum

Amerikai Természettudományi MúzeumA Central Park tőszomszédságában, Manhattan közepén található múzeum négy háztömbnyi területet foglal el. Felsorolni is hosszú volna, hogy harminckét millió darabos tárgygyűjteménye hány tudományos területet érint. Egy nap kevés alaposan végigjárni termeit, ráadásul van itt egy könyvtár és egy interaktív planetárium is.

Legismertebb kiállításai az ősembereket, a dinoszauruszokat és az óceánok élővilágát bemutató tárlatok, de nagyon kedveltek még az észak-amerikai indiánokkal, a drágakövekkel, meteoritokkal foglalkozó termei, ahogy óriási madárgyűjteménye is rendkívül népszerű. A múzeum nagy erőssége a tárlatok jól szerkesztettsége: részletgazdag diorámái, óriási hűlőcsontvázai könnyen emészthetővé teszik kiállításait.

 

Carnegie Hall

Carnegie HallA Carnegie Hall 1891-es építése óta a város zenei életének meghatározó helyszíne. 2800 ülőhelyes fő hangversenytermében a komolyzene és a könnyűzene legnagyobb alakjai léptek fel, majdhogynem műfajtól függetlenül. A neoreneszánsz stílusú épület falai között játszott már például Pjotr Csajkovszkij, Bartók Béla, Bill Haley és a The Beatles.

Ha meghallgatnál itt egy koncertet, a jegyvásárlásról jó előre gondoskodj. Ha beéred egy sétával az épületben, feltétlen keresd fel a második szinten működő Rose Museumot, amely nagy zenészek hangszereit, a Carnegie Hall történelmének tárgyi emlékeit őrzi.
 

Columbia Egyetem

Columbia EgyetemManhattan neves egyeteme hét háztömbnyi területet foglal el a Mornngside Heights-on. Hallgatókkal teli sétányai, kávézói, könyvesboltjai és apró parkjai az év egészén kiváló célpontjai a fiatalság társaságát kereső turistáknak.

Az 1754-ben alapított Columbián ma harmincezer diák tanul. Több amerikai elnök, köztük Barack Obama is szerzett itt diplomát.

Az egyetemváros kampuszai közt rengeteg építészeti remekművet találni, ilyen például a római Pantheonról mintázott Low Libary, amelynek lépcsőjén egy Alma Mater bronzszobor áll, a St. Paul’s Chapel, a Casa Italiana és az Earl Hall.

Manhattan látnivalóinak teljes listája

 

Brooklyn

NYCbroBrooklyn a holland telepesek által az 1600-as években alapított Breuckelenből fejlődött ki. 1883 óta köti híd Manhattanhez, ennek ellenére karaktere és hangulata a szigetétől messze eltérő. A kerületet sakktáblaszerű elrendezéssel bíró utcák, alacsony építésű lakóépületek és kertes házak jellemzik.

Régen a fák, az otthonok és a templomok városának becézték, ma pedig a The Planet, vagyis A Bolygó névvel szokás illetni. Utóbbit az itt élő nagyszámú spanyol, olasz, ír és zsidó lakosságnak köszönheti.

 

Brooklyn Bridge

OLYMPUS DIGITAL CAMERAA világ első acélkábeles függőhídja 1883 óta köti össze Brooklynt Manhattannel. A neogót stílusú híd népszerű a turisták körében, amit nagyrészt a róla látható panorámának köszönhet. Járdáiról tökéletesen belátni Közép- és Dél-Manhattan felhőkarcolóit, Brooklynt, tiszta időben pedig a távoli Szabadság-szoborról is jó fényképeket lehet csinálni.

A híd építéséhez számos tragédia kötődik. Terezője, John Augustus Roebling a munkálatok legelején szerzett halálos sebet, a főmérnöki pozíciót megöröklő fia pedig az építéshez használt keszonok hatása miatt lebénult. A túlnyomásos kabinok és a rossz munkakörülmények huszonhét munkás halálát okozták.

 

Brooklyn Múzeum

Brooklyn muzeumNew York második legnagyobb múzeuma Brooklynban, a Prospect Parkban működik. Számos neves gyűjteményt őriz, ilyenek például az afrikai és a csendes-óceániai területekről szerzett tárgyi emlékekből készült kiállítások, az amerikai őslakosok gyűjteménye, és a múzeum népszerű egyiptomi kollekciója.

A korban és térben széles gyűjtemény állandó kiállítási tárgyainak száma meghaladja a másfél milliót, de sok az időszakos kiállítás is. A kulturális antropológia mellett a múzeum művészettel is foglalkozik: számos festmény látható itt európai és amerikai festőktől.

 

Brooklyni botanikus kert

Brooklyni botanikus kertA Brooklyn Múzeum szomszédságában, a Prospect Parkban található a kerület növénykertje.

A hely tizenkétezer fajt mutat be különféle tematikus kerteken keresztül, melyek közül legnépszerűbbek a japán hegy- és tókert, az illatos füvészkert és a kétszáz Kwanzan cseresznyefából álló Cherry Esplanade, amely a májusi virágzáskor rengeteget érdeklődőt vonz.

Brooklyn látnivalóinak teljes listája


Bronx

NYCbronxBronx a város legészakibb kerülete, és az ötből ez az egyetlen, amely nem szigeten terül el. Neve egy svéd hajóskapitányhoz köthető, akit Jonas Broncknak hívtak, és a 17. század közepén élt a környéken. Jonas eredetileg a kerületet átszelő folyó névadója volt, de idővel a kerület is átvette a folyó nevét.

A legutóbbi népszámlálási adatok szerint 1,4 millió lakójának több mint fele hispán, latin vagy spanyol származású. A kulturálisan sokszínű, csendes kerület látnivalókban kissé szegényes, ettől függetlenül érdemes felkeresni.

 

Bronx Zoo

Bronxi állatkertSzázhárom hektárjával a bronxi az Egyesült Államok legnagyobb városi állatkertje. Több mint 500 állatfaj látható itt, köztük több kihaló félben lévő.

A Bronx Zoo 1899-es alapítása óta hű állattartási szemléletéhez. Eszerint a világ bármely részéről származó állat számára a természetes élőhelyére jellemző élővilágot alakítanak ki. A látogatók így az eredetihez nagyon hasonló életterében nézhetik meg például a szibériai tigrist, a kongói gorillát vagy a hópárducot.

 

City Island

City IslandEgy sziget a Long Island tengerszoros vizén, amit a legutóbbi jégkorszak szült. Teljes területén egy 4300 lelkes halászfalu áll. A halászat és a vitorlás kultúra erősen jelen van a City Islanden élők életében, a sziget ezzel kapcsolatban számos látnivalóval szolgál: dokkjai, tengeri ételeket kínáló éttermei és tengerészeti múzeuma miatt érdemes felkeresni.

Szomszédjával, a Hunter Islanddel egy híd köti össze.

 

Edgar Allan Poe Cottage

Edgar Allan Poe CottageEbben a Kingsbridge Roadon található házban élt az USA egyik legjelentősebb költője, Edgar Allan Poe 1846 májusától az 1849 októberi halálát megelőző időszakig. Itt születtek az Ulaluma és A harangok című művei, és itt halt meg felesége, Virginia Clemm.

Bár az épületet 1902-ben csak a közösség felháborodása mentette meg a lerombolástól, közel száz éve múzeumként működik: alsó szintje úgy van berendezve, ahogyan Poe egykor lakta, az emelet pedig az életét bemutató kiállításként használatos. A házhoz közel van egy kis park, ami ma a Poe Park nevet viseli.

Bronx látnivalóinak teljes listája

 

Queens

NYCqueNew York legnagyobb, egyben – Brooklyn után – második legnépesebb kerülete. Etnikailag nagyon sokszínű, a lakosság fele bevándorló, így nem meglepő, hogy itt található a város második legnagyobb kínai, valamint indiai negyede. A holland gyarmatosítás óta ismert vallási szabadságáról.

Queens egy lakóépületekkel, kertvárosokkal és üzleti negyedekkel teli kerület. Bár mérete óriási, nem sok látnivalót rejt, a kevés között azonban több olyan akad, ami minőségi időtöltésre alkalmas.

 

Amerikai Filmmúzeum

Amerikai FilmmúzeumEz az Amerikában egyedülálló múzeum a filmművészettel, a televíziózással és a digitális médiával foglalkozik. Bemutatja  a filmkészítés és a filmvetítés technológiáját, emellett a média amerikai kultúrára gyakorolt hatásait.

A múzeum óriási tárgygyűjteményében olyan filmes kellékek láthatók mint például a Birodalom visszavág Yoda-bábúi és William Wylner Ben Hurjának harci szekere.

 

Citi Field

Citi FieldA kétszeres World Series-győztes New York Mets baseballcsapat 2009-ben költözött új stadionjába, korábbi otthonuk, a Shea Stadium parkolójának helyére épített Citi Fieldbe. A stadion 900 millió dollárból épült és az állóhelyekkel együtt 45 ezer néző fér el benne.

A stadiont körbejárni se rossz program, de ide mégiscsak meccsre jönni érdemes igazán.

 

Flushing Meadows–Corona Park

flushing meadows corona parkNew York harmadik legnagyobb parkja a Flushing Meadosw-Corona Park, amely az 1939-40-es, majd az 1964-65-ös világkiállítás otthona volt. Utóbbiról két neves látnivalót őriz: a Unisphere földgömböt és a New York State Paviliont. Itt áll a Citi Field, ahogy a kerület állatkertje és több múzeum is.

A parkban találhatóak azok a teniszpályák is, ahol a US Open grand slam-tornákat rendezik.

Queens látnivalóinak teljes listája

 

Staten Island

NYCstatenFöldrajzilag talán ez a legkiesőbb kerület. Staten Island teljes területe az azonos nevű szigeten terül el, így szárazföldön semmivel sem határos. Mindössze 465 000 fő él itt, ami a város lakosságának körülbelül 5-6 százaléka. A New York-i keringésből teljesen kiesik, ezért gyakran illetik az elfeledett kerület címmel.

A sziget gyéren lakott, így hangulata néhol inkább hasonlít egy vidéki faluéra, mintsem egy nagyvároséra.

 

Alice Austen House

Alice Austin HouseAz Egyesült Államok egyik első női fotósának, az 1952-ben elhunyt Alice Austennak egykori háza a Wadsworth erődhöz közel áll. A 18. század elején épült neogótikus stílusú villa jelenleg Austin munkásságát bemutató múzeumként működik: megtekinthető itt fényképezője és több neves fotója.

A házban az állandó tárlat mellett időszakos kiállítások láthatóak. Részben ezért is, az épület ma Staten Island legkedveltebb látnivalóinak egyike.

 

Fort Wadsworth

Fort WadsworthA Verrazano híd lábától nem messze található az 1663-ban épült Wadsworth erőd, amely az USA egyik legrégebbi  katonai komplexumában áll. A több tucat lőréssel bíró építmény az öböl egyik legszűkebb pontján épült, szemben a brooklyni parttal.

Fort Wadsworthnak már az amerikai függetlenségi háborúban fontos szerepe volt. 1776-ban a britek kezére került és 1783-ig, a háború végéig az ő felügyeletük alatt maradt. A következő kétszáz évben különféle katonai szervek működtek itt hosszabb-rövidebb ideig, egyes épületeit ma a parti őrség használja.

 

Garibaldi-Meucci múzeum

Garibaldi Meucci MuseumEz az épület két egykori lakója miatt fontos helyszíne a sziget történelmének. Az egyik az az Antonio Meucci, aki elsőként dogozta ki a telefon működésének elvét, ám balszerencséjére nem tudta szabadalmaztatni azt. Meucci 1850-ben költözött ide, egy évvel később pedig befogadta magához szabadságharcos honfitársát, Guiseppe Garibaldit, aki két évet töltött el itt.

A ház ma e két személy életét mutatja be. Személyes tárgyaik közt látható Meucci telefonmodellje.

Staten Island látnivalóinak teljes listája